Már csak pár órád van
hátra, hát most ne kapkodj. Izzad a tenyered. Kezdődik. Kis maximalista. Nem
elég a 20 dia? Állj. Először gondold át a lényeget. Mit akarsz mondani?
3 blokk? Oké. Akkor
milyen képeket teszel be? Megvan. Szorító görcs a gyomrodban. Arról a témáról
nem szeretik a főnökök, ha beszélsz? Behódolunk kedveském? Na ne. Félsz. Tényleg
nem beszélhetsz róla? Akkor minek az egész előadás, ha a lényeget nem mondhatod
el? Hagyd abba, vagy csináld becsületesen.
Csúszik a tenyered, ragadsz az izzadságtól.
Kezd fázni a lábad is. Nem édes, nincs hűvös a szobában, kezded tisztán látni a
dolgokat. Már csak két órád van.
Állj neki. Képek
összeszedve. Jó. Nem figurázunk. A szöveg velős, lényeges. Csattanós, ahogy
szoktad. Vond be a kollégákat az előadásodba. Már múlik az idegességed. Nincs
vesztenivalód.
Kész, összeállt,
próbázd le. Belefértél a 20 percbe? Mondd el még egyszer, tudod, letisztul a
mondanivalód. Ne félj, ha emlékezni
fogsz az indításra, utána belelendülsz. A hangod először remegni fog, aztán
pergő beszédű lesz. Tisztán és élesen fogsz beszélni. A témát ismered, nem kell
bemagolnod, ez az életed, a hivatásod, ez fáj nap, mint nap. Segíteni akarsz, a
többiek is tudják. A nevükben beszélsz, értük is szólsz.
Kezdődik. Szólítanak. A
kezed továbbra is izzad. a lábad remeg. Egyenesen előrenézni, nyugodtan
mosolyogni és kezdődik. Nincsenek sokan, ez jó, nem kell aggódni, ha valamit
nem jól mondasz.
Nyílik az ajtó. Emberek
jönnek be. Mi? Hééé, téves, mit akarnak ennyien? Jönnek a főnökök is, a többi kolléganőd. Mert
fontos a mondanivalód. Meghallgatnak. És utána gondolkodni fognak rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése