Lily elővett
egy papírzsepit és megtörölte a szemeit, tudta, hogy milyen vörös és duzzadt
lehet az arca a sírástól, de egyáltalán nem érdekelte. Erőt vett a hangja
remegésén és visszakérdezett:
- Miért
gondolja, hogy tudom, merre van a lánya? Talán csak fáradt lett és kiment,
pihen valahol egy kicsit, a túl sok múzeumozás fárasztja a fiatalokat. Lehet,
hogy nem is érdekelte annyira, csak a maga kedvébe akart járni.
- Ne akarja
jobban ismerni nálam a gyerekemet, vagy olyan nagy szakértő lenne?
Lilyt megint
elfogta a méreg és támadni kezdett:
- Én csak
pár órája ismerem, igaz, de maga az életét tölti vele, mégsem lett szakértő!
Közben
visszatértek abba a terembe, ahol Lily és Eve felfedezték John fényképét. A nő
vetett még egy búcsúpillantást a képre, majd megerősítette magát és megkereste
a bejáratnál üldögélő fiatal nővért:
- Bocsásson
meg, nem találjuk az egyik kislányt, esetleg nem látta kifelé tartani a
látogatók között?
- Nem
asszonyom, az Önök csoportja még nem végzett a tárlatlátogatással. Nem lehet,
hogy a kishölgy megunta az ikonokat és előrement az új részlegbe? Noha, még
zárva van ebből az irányból, az előbb nyitva találtam az ajtót.
Lily
meglepődött. Nem tudta, hogy kibővítették a látnivalók körét, ő végig a régi ásatási
leletekben és az ikonokban gondolkodott.
- Melyik új
részre gondol?
- Elkészült
az összekötő folyosó a tengeri akváriummal, ami a régi vár barlangjaiban van,
most már innen is be lehet menni. Nézze, abból a teremből nyílik az ajtó, ahol a
diákok képeit állítottuk ki.
Lily gyorsan
köszönetet mondott és Frankkel a nyomában elindult az ajtó felé, de Ivan megállította.
Nem tetszett neki, hogy a nő egész idő alatt félrevonult, nem kérdezett semmit,
nem beszélgetett vele, egyáltalában, mintha nem önmaga lenne. És még egy másik férfi is kering a nyomában,
aki nem tartozik a csoporthoz, noha ismerős az arca, a szállodából biztosan. Ezt
nem engedheti, a csoportért ő felel, Lily nem mehet el sehova az ő tudta nélkül.
- Lily, jöjjön,
indulunk nemsokára vissza a szállásra.
- Az akváriumot
nem nézzük meg? Nincs a programban? - a nő csalódott volt és hirtelen nem tudta,
hogyan döntsön.
Nincs semmi köze Evehez és Frankhez, leszámítva a pillanatnyi szimpátiát.
A szállodában várja a kényelmes ágy, kipihenheti magát, sírdogálhat még egy kicsit,
majd elmehet futni, vagy úszni... Várja a megszokott élete, az unalmas nyugalom. Ránézett Frank
arcára, látta az aggódást a szemében. Nem, aki ennyire odavan a lányáért, az
segítséget érdemel, a többit meg ráér vele tisztázni, ha a kislány előkerül. Egy pillanat alatt döntött.
- Ivan, másként
alakult a programom, holnap reggelinél találkozunk. Ne féltsen, tudom a szálloda
nevét, címét, vissza fogok jutni.
Frank
közbeszólt:
- Majd én
visszaviszem. Egyébként, ma a fiam említett valamit, hogy Eve be akar fizetni
egy búvárkodásra valamelyik öbölben, de azt hittem, viccel. Nézze, nyitva van
az ajtó, de tényleg ott a lánc. Mennyi idő, amíg átmegyünk a másik bejárathoz?
- Húsz perc.
Frank, ez így nem lesz jó. Küldje oda a fiát, ha Eve ott van, megvárnak
bennünket. Én meg elintézem, hogy itt bejuthassunk.
Azzal Lily már
vissza is lépett a bejárathoz, gyorsan elmagyarázta a helyzetet a fiatal
nővérnek. Minthogy látták rajta, nem először van itt, ismerős, engedtek a kérésének.
Az ajtóban ismét megjelent Martha nővér, akit időközben riasztottak.
- Lily,
kedvesem, hoztam magának valamit. John rajzolta még régebben, amikor azokat a járatokat
megtaláltuk, amelyek levezetnek a tengerparti barlangokba, az akváriumhoz
vezető folyosó felénél van a lejárat. Remélem, a kislány, akit keresnek nem tévedt
le oda. Nem építettünk ki lépcsőket, sziklákon kell lépegetni és láncokba
kapaszkodni. Sötét, csúszós és
veszélyes. Dagálykor a járatok egy része víz alá kerül.
Lilynek nem
tetszett a nővér aggodalmas hangja. Ismerte őt, tudta, mennyire nyugodtan
fogadta régebben is a fiatalok nyughatatlan, nyüzsgő életvitelét. Ha valamiért
aggódott, akkor annak oka volt, arra oda kellett figyelni. Nem volt egy károgó
varjú típus, aki minden apróságért szól és bosszankodik, vagy ügyet csinál
belőle. A nő nem akart megijedni:
- Zseblámpa
van nálam, induljunk. Remélem, Eve csak az akváriumi rész felé indult el.
- Odalent
nincs térerő. Átsétálni a másik szárnyba mindössze húsz perc. Ha nincsenek ott
két óra múlva, küldök segítséget. Hallgasson a megérzéseire kedvesem. Magában
nagyon erős az intuíció. És ha mégis lemennek a járatokba, figyeljen! Tudja, hogy
odalent nemsokára dagály lesz. Használja John térképeit.
- Menjünk,
múlik az idő. – Azzal Lily már indult is a folyosó felé.
Ahogy
becsukódott mögöttük az ajtó, automatikusan felgyulladtak az oldalfalra
erősített reflektorok. Hűvös, kissé nyirkos illat csapta meg az orrukat. Lily
megigazította a szemüvegét, lassan hozzászokott a félhomályhoz és bátrabban
lépegetett. A falakat meghagyták eredeti állapotukban, nedves, szürkés-sárgás
színben játszó mészkősziklák között kanyargott a keskeny
kibetonozott ösvény. A nő nem szerette a bezárt helyeket, de egykettőre
megfeledkezett a rossz érzésről, ahogy egymás után gyulladtak ki a lámpák és
világították meg az érdekesebb látnivalókat. Erről nem mesélt Martha nővér,
biztos elfelejtette aggodalmában. Ránézett a hol mellette, hol mögötte lépkedő
férfira. Kissé meggörnyedve haladt, félt, hogy beveri a fejét az alagúttá
alakult folyosó néhol alacsony mennyezetébe. Lily csak most érzékelte, hogy
Frank milyen magas. A mély csendben csak a csosszanó léptek hallatszottak.
- Bocsásson
meg az előző megjegyzésemért, kissé kiakadtam azon, hogy ilyen váratlanul
megláttam azt a képet. Nem mesélne a kislányáról? – Lily nem bírta tovább a
hallgatást, de túlságosan nem akart belebonyolódni a helyzetbe. Gondolta, ez
semleges téma lesz.
- Hallottam,
amit a nővér ott bent mondott magának. Hány éve már, hogy egyedül maradt? –
Frank válasz helyett inkább kérdezett.
- Több, mint
tíz. Már nem számolom, végtelen hosszú időnek tűnik, nagyon régen történt.
Tudja, annyira elfoglaltak a mindennapok, a gyerekek körüli gondok, hogy így
visszagondolva összefolyik minden. A legtöbb nap egyforma volt, munka és
küzdelem a túlélésért, alvás és kezdődött elölről. De miért tereli el a szót?
Everől kérdeztem, nem akar beszélni róla? Máskor is csinált hasonlót, hogy
üzenet nélkül otthagyta magát? Vagy történt valami? Összeszólalkoztak netán?...
– és Lilyből ömlöttek a kérdések.
De az
igazit, ami valójában érdekelte, nem merte feltenni. Mit is mondott a kislány a
bátyjának a nőről, aki el akarja fordítani tőle az apukáját?
- Te jó ég!
Már megint mibe nyúltam? Mit érdekel engem ennek a férfinak a magánélete! Nem
is ismerem, nem tudok róla semmit, csak azt, hogy a lányát nagyon szereti. És a
gyerek is aggódik érte. Nem egy makrancoskodó kis csitri hangján beszélt az a
kislány, érezni lehetett, hogy tényleg ellenszenves számára a másik nő, akit az
apja választott. – Lily agyában egymást kergették a gondolatok. - Vajon tudja Frank mindezt? Ez lehet az oka
annak, hogy Eve most így viselkedik?
Minthogy
Frank egyenlőre nem válaszolt, Lily tovább lépkedett az egyre csúszósabbá vált
ösvényen. Érezhetően hűvösebb volt. A mennyezetről vízcseppek potyogtak a
fejükre, a lámpák által megvilágított folyosó néhol kitágult, barlangszerű
tágas teremmé terebélyesedett. A reflektorok irányított fénycsóvája kiemelt
néhány érdekesebb geológiai formációt, de még nem voltak olyan mélyen a hegy
gyomrában, hogy igazi látványosságra lehetett volna számítani. Lily kicsit
sajnálta is az általa rombolásnak tartott munkát, mert néhol a lámpák
fénykörében már látszottak a zöldes foltok, a megjelenő algatelepek. A folyosó
erősen lefelé lejtett, nehezekké váltak a lépések, húzódtak az izmok. Valami
sivító, csipogó, nagyon vékony hang hallatszott a távolból.
- Itt lehet valahol a lejárat a lenti
barlangokba, hallja a denevéreket? – Frank elvette Lily kezéből a zseblámpát és
körbevilágított vele. – Ott van, látja azt a sötét nyílást? Érezni a hideg
levegőt, ami onnan lentről jön.
Megtorpantak
és zavartan néztek egymásra. Most mi legyen? Lily kicsit bizonytalanul szólalt
meg:
- Frank, nem
hiszem, hogy Eve lement ide. Hiszen még mi ketten is tétovázunk. Siessünk
tovább, az akvárium bejárata már nem lehet túl messze. Ha jól emlékszem, a
medencéket friss tengervíz táplálja, a barlangok nem a föld alatt vannak, hanem
a sziklában, amelyre ráépült a vár.
- Miért érzem úgy, hogy nem teljesen biztos
magában? Észrevett valamit, amit én nem?
Lily
megdöbbenve észlelte, hogy a férfi ráérzett a hangulatára. Volt valami, tényleg
érzett valamit, de most hogy magyarázza el egy idegennek, hogy nála az
ösztönök, az a bizonyos hatodik érzék gyakran ad helyes útmutatást. És különben
is, csak egy halvány megérzés volt, egy sejtelem, egy álomkép. Ezt mesélje el a
férfinak? Olyan nehéz ezt elmagyarázni, még bolondnak nézi majd.
A nő fázósan
húzta magán össze a farmeringet. Nem mesélhet egy ismeretlennek arról, hogy az
évek során már többször is elkerülte a bajt, amikor hallgatott a megérzéseire.
Nem volt ez túlságosan kellemes dolog, mert nem csak a jó események bekövetkezésére
érzett rá, néha sajnos előre megérezte, amikor egy-egy lelket elszólítottak.
Nem látta, mikor és hogyan fog megtörténni, de érezte, hogy a közeljövőben történni
fog valami rossz. Nem mesélt senkinek sem minderről. Amikor John elment és ezt
ő előre megérezte, lezárta a hatodik érzékét, többet nem akart a jövőbe látni. Sokáig
félvaknak érezte magát, sután tapogatott az őt körülvevő világban. Aztán
történt valami, ami rákényszerítette, hogy ismét teljes egészében birtokba vegye
az érzékeit. Veszélyt érzett és az irány a saját gyerekei felé mutatott.
Kitárta az érzékeit, felismerte a veszély forrását és megóvta magukat. Azóta
nagyon óvatosan, de használta ezt a néven nem nevezett ösztönszerű valamit.
Ott, a
lejáratnál, mintha látott volna egy nyomot. Egy tenyér körvonala rajzolódott ki
a sziklán, mintha megérintette volna nemrég valaki. A nyom pereme mélytengerkéken
hullámzott, alatta nagyon halványan más lenyomatok is kivehetők voltak. Lily
abban a pillanatban lezárta az érzékeit, mert eddig ilyesmivel nem került
szembe. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy Frank ingén hasonló színű
lenyomatot érzékelt. Lehet, hogy valami energianyom lehet? És a sötétkék
színnek ez az árnyalata Eve jellemzője lenne? Ez új volt Lilynek.
Frank egyre
komorabban nézte.
- Akkor?
Merre tovább? – kérdezte.
- Már
mondtam. Az akváriumig el kell mennünk. Biztosan ott vár ránk. – Lily folyékonyan
hazudott, mert egyre jobban elfogta az érzés, hogy valami baj van.
Nem kellett
már sokáig menniük, az alagút sziklás falai ismét normális folyosóra
hasonlítottak és meglátták maguk előtt az üvegajtót. Az akvárium valójában a
tengeri laboratórium kiállítóterme volt. A barlangok padlójába medencéket
építettek és ebben úszkáltak a nagytestű halak. A falakba kisebb üvegakváriumokat
helyeztek, mindegyikben másféle életközösséget próbáltak bemutatni, változtatva
a víz sótartalmát, hőmérsékletét, szabályozva a nyomást és a fényt. A hátsó falak
sziklásak voltak, mint az eredeti tengerfenéken, néhol törött korsó hevert a
homokos aljzaton és mindenféle tengeri moszat lepte be őket. Voltak ott
különböző tengeri csillagok, uborkák, sünök sokasága a hagyományos feketétől
kezdve a hosszú tüskéjű díszsünig. A korallok között apró színes halak
úszkáltak, de Lily kedvencei a tengeri rózsák voltak. Fehér és rózsaszín, piros
és zöld és ahogy áramlott a víz, úgy mozogtak a tapogatókarok. Csak a nyálkás
testű sárgás színű bohóchal merészkedett közéjük, mert a rózsák hosszú
tapogatóit csalántokok ezrei borították. A csikóhalak is érdekesek voltak, de a
legfélelmetesebbnek a nő a medúzákat találta. Félt tőlük, rossz tapasztalata
volt velük, néhány sebhely maradandónak bizonyult.
Lily régebben
rengeteg boldog órát töltött itt. Szerette ezeket a félhomályos termeket,
hallgatta a víz csobogó hangját, a levegőztető berendezések sziszegését és
gyönyörködött a tenger világában. Megunhatatlan látvány volt. Csend, nyugalom,
színek és formák kápráztató sokasága. Miközben nézte a tengermélyi életet, úgy
érezte, eltűnnek a falak, a korlátok, egy szál fürdőruhában és könnyű merülő felszerelésben
ott úszik a hűvös tengerben, része mindannak, amit lát. Kézzelfogható minden,
egyszerű, és problémamentes. Ha túl sokáig álmodozott és John már unta,
egyszerűen odacipelte a nőt a legnagyobb medencéhez és ezzel az álom már el is
tűnt: a medencében ráják éltek. Lily azonnal magához tért és már nem akart a
nyílt vízben úszkálni.
- Lily, ott
a fiam, de Eve nincs vele. – Frank gyorsan faggatni kezdte a fiút arról, hogy
mit tudott meg. Eve tényleg itt járt, nézelődött, de azt senki sem látta, merrefelé
távozott.
Lilynek
ismét eszébe jutott az energia lenyomat, amit a barlangban látott. Óvatosan megnyitotta
az érzékeit. Tapogatózni kezdett velük, kicsit elhomályosítva a valódi érzékelést.
A bejárat melletti falon egy kép függött, a feltárt barlangokat ábrázolta,
melyekről Martha nővér is beszélt. Alatta egy térképen a járatokat színessel
vastagon kihúzták. Némelyik a hegy gyomrába vezetett, de volt pár, amelyik a
tengerrel volt összeköttetésben. A nőben rossz érzések keltek életre és dermedten
vette észre egy tenyér lenyomatát. Az energia friss volt. Eve nemrég még itt állt
és a térképet nézegette…
Folytatás
következik…
