Kívánság VI. rész

http://weheartit.com/entry/96751408

Megtörtént. Találkoztunk. Néztük egymást és zavarban voltunk. Túl sokan álltak körülöttünk, néztek bennünket, figyeltek, hallgattak, talán nem is minket, de én úgy éreztem, az egész világ engem figyel. Az első találkozást azért nem teljesen így képzeltem el, hanem valamivel meghittebb környezetben, de hát ez a valóvilág. Olyan nagyon vártam ezt a pillanatot és annyira rettegtem is tőle. És most ott állt előttem a férfi, aki annyira vonzóan írt a józan, nyers, szigorú, tényszerű írásmódjával, a rövid csattanós válaszaival, a fanyar humorával, hogy teljesen elképedtem tőle. Már többször is randiztunk a virtuális világban. Emlékszem a leírt kis párbeszédeinkre, az évődésekre, bolondozásokra, esti elköszönésekre, vissza-visszatérésekre, a hajnali ébresztő üzenetekre. Lassan már féjszbuk függő lettem, alig vártam, hogy megjelenjen a kis levél ikon:…üzenete érkezett…

Martin: szia. most értél ide? javasoltam egy programot, hogy telepítsd a gépedre

Anne: Nem. Gép előtt vagyok már egy ideje. Előbb mindent be akartam fejezni holnapra, hogy nyugodtan vitatkozhassam veled, ha netán feljössz a netre.

Martin: ez nagyon kedves...nehogy zavarba gyere…ugye???????...kérdeztelek

Anne: Nem kérdeztél, állítottál valamit.

Martin: látom figyelsz...akkor randizni fogunk?

Anne: Nem félsz?

Martin: nem félek,- mitől kellene őszintén?...mire érted?

Anne: Már oly régen nem történt ilyen velem…

Martin: akkor szerintem te is izgatott lettél most...ahogy én is...

Anne: Nem ismerek magamra, olyan dolgokat teszek, amikre régebben nem voltam kapható.

Martin: tehát erre nem írtál semmit: akkor szerintem te is izgatott lettél most... ahogy én is...

csak nyugi…érthető ez , és nem baj , arra gondolj , hogy semmi vesztenivalónk nincs

Anne: Nem, arra gondolok, hogy csak nyerni fogok. Egy új ismeretséget, sok tapasztalatot...

és már nem is félek.

Martin: nincs is mitől

Mindenesetre máskor nagyobb figyelmet fordítok a kívánságlistámra. Már ami a magasságot illeti. Nem tudtam, hogy a részletek ennyire fontosak. De tényleg, arra számítottam, hogy kicsivel magasabb lesz. Csak ici-picivel. Hogy végre megpihenhessen a homlokom a vállán. Hát ez most pillanatnyilag nem fog működni. És a magas sarok sem. De jó, hogy  balerinacipő a divat jelenleg. Igaz, nem biztos, hogy egy friss ötvenesnek is olyan jól áll a lábán, mint a húszasoknak.

 …Találkozzunk később…

Beszélgetésre nem sok lehetőségünk maradt, mert a hivatalos tennivalók még vártak Martinra, rám pedig Sharon, az ajtóban, vadul integetve. Mintha én húztam volna el eddig az indulást. Jövök Sharon, menjünk cipőket nézni.

Éjfél már elmúlt. A szoba félhomályos, fény csak az utcáról bevilágító, meleg sárga fényt árasztó kandelláberektől jut be. Hűvös van, nyitva az ablak, a függöny szárnyai meglibbenek néha. Nem tudok teljesen elsötétített szobában aludni, olyankor teljesen megszűnik a valóságérzetem és félek. Ülök az ágyamon, kezemben a mobilom, a fülemen a fülhallgató, zenét hallgatok. The Piano Guys, és Beethoven’s 5 secret, meg a többiek, a Cello Wars, és a kedvenceim. Megnyugtatnak, legalább nem hallom a szívem dobogását a dobok pergésétől. Egyszerre lüktetünk. Üzenet érkezett. Tőle. Választ vár. Biztos akarom ezt? Anne, mit csinálsz?

SMS:

…azt mondtad: nincs veszítenivalónk…

…azt mondtam: csak nyerhetek, új ismeretséget, tapasztalatot, szép pillanatokat...az én előjogom félni, a te feladatod ezt elfogadni és átsegíteni rajta. menni fog?

SMS reply:

…menni fog, kedves, menni…

Az ajtón halkan kopogtattak. Félek kinyitni, olyan nehezek az utolsó lépések, mennék is, nem is. Leblokkoltam. Nem zárkóztam be és már nyílik is az ajtó. Ismét egymás előtt állunk. Szeretem, ha egyenesen a szemembe néznek. Olvasok a szemekből. Az övé most kérdez. Azt hiszem, néha feleslegesek a szavak. És az is jó, ha nem tétováznak. Hát… tényleg nem tétovázik. Hűvös a keze, ahogy magához húz. Nem is baj, hogy nem magasabb, tökéletesen összeillünk így is. Már nem is fázom, kezd forró lenni a szobában. Istenem, egy skorpió és egy kos! Eljött a világvége.

Végre újra itthon vagyok, a saját ágyamban. Hajnal van, félhomály, még nem kel a nap. Már nem tudok visszaaludni, ébrednek a rigók, elszórtan álmos madárfütty hallatszódik be a nyitott ablakon keresztül. Még mindig tart az álomszerű érzés. Olyan jó, erőt adó és megnyugtató. Mintha minden helyre zökkent volna. Vagy majdnem minden. Ki mondta, hogy nem működhet egy kos és egy skorpió között a kapcsolat? A körülmények is alakítják a jellemünket, nem szabad sablonokban gondolkodni. Holtomig fogok tanulni. Állj, Anne! Már megint vágtatnak a gondolataid! Ez nem kapcsolat, ez még csak a kezdete valaminek. Pár együtt töltött nap, korlátozott lehetőségek között, figyelő tekintetek kereszttüzében, még nem jelent kapcsolatot.

És valami mégsem stimmel. Úgy érzem, hogy a leírt szavak és a valóság nem egyeznek. Nagyon nem. Valami hiányzik, ami megfoghatatlan, de tudom róla, hogy nagyon fontos. Nem tudom, mi okozza ezt az érzést. Minden nőben lakik egy boszorkány, belőlem eddig még csak a sárkány bújt néha elő. Igaz, vannak megérzéseim, és többnyire bejönnek. Halvány sejtés, elillan, tovalibben, csak a füstje marad… Nem érdekel, ma nem gondolok erre, élvezni akarom az együtt töltött pillanatok emlékét, ábrándozni, jövőt tervezni…

Martin: …ez nem fog menni, kedves… mi nem tudnánk egymás mellett élni…aláírtam egy szerződést… a hétvégén utazom egy expedícióval… megtetszettek nekik a természetfotóim… egy évig leszek távol… majd írok és segítek a képeid szerkesztésében is…

…Hogyan veszítsük el a pasit tíz nap alatt? Nekem három napomba került… És még csak nem is próbáltam ki a teljes arzenált. Mindössze ellent mondtam, ha szükségét éreztem. Kérdeztem, ha nem értettem valamit. Igaz, ez elég sokszor megtörtént. Na de, ő ajánlotta fel, hogy magyarázni fog. Ha nem tud tanítani, ha nincs türelme, ne tegyen ilyen javaslatot.

Azt mondják, nagyszerű adottság, ha az ember tud nevetni magán. Kilövöm ezt a valakit a Holdra és ott nevessen magán. Mert nekem ez most nem megy. Beleszerethetsz egy pasiba csupán az írás stílusa alapján? A beszéde, a fogalmazásmódja alapján?  A nyílt tekintete, az őszintesége, az egyenessége alapján? Az együtt töltött éjjelek alapján? Jó, nappal is volt.

…Igen.

…Egy hónapja, hogy elment. Látom, hogy fent van a féjszen és néha posztol, képeket rak fel. Magáról sosem, csak a természetről. Rám ír néha. Mintha semmi sem változott volna. De számomra igen. Kiürült a világ. Megpróbálok barátként gondolni rá, csillapítani a fájdalmat, amit érzek és a csalódást, betölteni az űrt, ami maradt utána. A sejtésem bejött, valami tényleg nem stimmelt. Hiányoztak a hétköznapi apróságok, amik a mindennapi életet teszik valósággá. Hiányzott a közös nevetés, hiszen én nagyon szeretek nevetni, magamon is, máson is. Kevés időnk volt.

MEGTANULOM: Skorpió vagyok, talpra állok, újjászületek, de NO PASI, csak bajt okoznak örökké.

Anne, hallod mit mondasz? Bajt okoznak? És az Egyetlenem is? Ugye nem? Együtt akartatok megöregedni…

AKKOR NE ÁLTALÁNOSÍTS.

Olyan gyöngének érzem magam, és álmos vagyok. Pihenek pár napot, jót fog tenni, elintézem az összes elmaradt dolgomat.

Csak ez a hányinger ne lenne…Istenem, ez nem történhet meg! Hány napja is, hogy…

Parujr Szevak: Szerelem

Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.

Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába.
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni:

utadba jön - nem is kerested,
útjára megy - hiába nem ereszted.

(Folytatás következik)

Kívánság V. rész

http://weheartit.com/entry/124124851

Végre vége van. És nem is volt annyira félelmetes, mint hittem. Megizzasztottak alaposan ezzel a szakszöveggel. Ahelyett, hogy aludtam volna a kényelmes ágyamban, mint minden normális ember, hajnali háromig bújtam  a netet és szótáraztam. Ki gondolta volna, hogy az összes, gyorsvizekben élő pikkelyes dögöt fel akarják sorolni. Ez a baj a természettel, mindig előjön egy újabb istencsapása, aminek a nevével még nem találkozott a szótáríró. Te meg fordítsd le. Ha időben elküldik a szöveget, otthon  utánanézhettem volna…nem pedig itt, pár órával az előadás előtt…micsoda szervezés…

- Gyere, mosolyogj már, jó voltál, ügyes voltál, menjünk kajálni, annyi sütit láttam…

Sharon, a barátnőm, aki egy másik országban él, de néha munkatársam.  Igazi NŐ, a szó legpozitívabb értelmében. Az egyetlen, akinek volt annyi lelkiereje, hogy a temetés után két nappal felvette a telefont és felhívott és kérdezett és beszéltetett és nem hagyott hallgatni. Ha akkor nem hív, ki tudja, mit teszek fájdalmamban…És aki éppúgy imádja a sütiket, mit én. Hullafáradt vagyok, mint akin átment az úthenger. Nagyszerű befejezése lesz a napnak, ha végre lelépünk ebből a tömegből, csavargunk egyet a városban, nevetünk a félresikerült fordításainkon, kirakatokat nézünk, talán cipőket is. Sharon cipőbolond, imádok vele mászkálni, még ha nem is vásárolok semmit…Naaa, mi a nyavalya, hát miért nem néz a lába elé ez a faltörőkos! Az ingem…mehetek átöltözni… - Elnézést asszonyom, akkora itt a tömeg … Ennyi? Rám sem néz, megy tovább.

Igen, a szervezők ügyes húzása, szervezzük egy helyre a konferenciát meg a natúr termékek bemutatóját és a természetfotók kiállításával koronázzuk meg a dolgot. Süti mellé némi virágfotó. A pogi mellé mi illik? A pikkelyesek? Nem, a hüllők. … - Ne is figyelj oda, csak egy újabb árnyalat a bordón, húzd rá a vállkendődet… Sharon igazán profi ebben, vállkendő nélkül egy lépést sem tesz. Ideges vagy? Csavargasd a rojtokat. Zavarba jöttél? Igazíts egyet a ráncokon. Elpirultál? Takard bele az arcod. És a klasszikus. Ha fázol, tekerd magad köré. Tolmácsoláskor ezek mindig jó húzások, egy emberi mozdulat, ami oldja a feszültséget. 

Hová tűnt Sharon? Ja, látom, beszélget a szervezőkkel, biztos a holnapi napot egyeztetik. És ha jól látom, a faltörőkos is ott van. Alacsony, zömök, éles tekintet, fekete keretes szemüveg. Nem láttam az előbb a szeme színét, amikor letaposott. Nincs kedvem odamenni és ismerkedni, netán elefántot játszva hallgatni, inkább jöjjenek a képek. Mindig tanul újat az ember lánya. Vagy nem. 

Nem értem. Mintha már láttam volna ezeket a fotókat. Biztos tévedek. Ma már mindenkinek elérhetőek a digitális gépek, bárki megtanulhatja egy tükörreflexes gép használatát, nincs ebben semmi boszorkányság. Jókor elkapott pillanat, jó téma, némi dicséret a családtól és már kedvet is kap az ember a kattintgatáshoz. Biztos láttam őket. Valami katalógusban? Nem hiszem. Vagy az éjjel, miközben szörföztem a neten. Gyakran a kép alatt találom meg a latin név megfelelő fordítását. Nézzük tovább, elég volt mára a tücskökből, bogarakból, halakból, madarakból, emberekből. Pihenni akarok. Kint már megy le a nap, hosszabbak az árnyékok, látom innen. Becsuknak a boltok, Sharon, gyere már! Gyúlnak ki a fények, ebből már nem lesz cipőd, Sharon.  Nem gáz, este is lehet sétálni, még jobb is, üresek az utcák, kopognak a lépteink a macskaköves utcákon, a régi városrész mindig elbűvöl, vonzanak az épületek formái, a régi ablakok ívei és a kövek. Tele a lakás kőzetekkel és ásványokkal. Bocsi, sziklákkal. Talán hidakat is látunk és örök szerelmemet, a vizeket. Mindegy mikor, milyen állapotban, de  érezni akarom a vízparton a víz selymes tapintását, amely lehűti a kezemet, ha belemártom…  Más hajnalban, és más este, más esőben és télen. Állj! Lefelé a felhőkből, a kiállításra koncentrálsz, Anne.

Azta… ezek már természetfotók…Szépek, de szerintem semmi egetverő.  Illetve. Várjunk csak! Az a kép. A kékek, zöldek árnyalataival és a fehér áttetszőségének variációival. Már megint ez az ismerős érzés. Ezt már láttam valahol. A táj lenne ismerős? Érzéseket generál, ébred bennem a fantázia, történeteket képzelek az erdős, hegyes-völgyes táj mögé, éppen zajló eseményeket. Mesél a kép. Ilyen nincs. Hol láttam? Hol láttam? Megvan… Á, nem. Tévedek. Az nem lehet. Hiszen azt a képet otthon láttam. És néztem meg többször is, sokszor is, rengetegszer is, és a hatása alatt álltam, mikor valaki a jövőt kezdte tervezni kettőnknek…

- Tetszik a kép? Írországban fényképeztem tavaly nyáron… A faltörőkos megszólított. Átható tekintetű a kék színű szeme a szemüveg mögött, a hangja kicsit öreges, halkan beszél… Ismerős az arca…Istenem, mit kutyultál össze? Neki otthon kellene lennie és éppen a jövőt tervezni... Nem tudok megszólalni. Nézi az arcomat és látom, már neki is dereng valami, de még ő sem biztos a dologban, csak sejti… Megtörténhet ilyen? 

Kiszáradt a szám és remeg a lábam, a karomon hangyák futkosnak, elgyöngülök, alig tudok megszólalni.

- Nos, eltűnt a sejtelmes árnyék?...

- Okoska…

(Folytatás következik)