 |
| http://weheartit.com/entry/2127980 |
Kezdetek…
Mindjárt kezdődik a
konferencia. Késik. Ez nem lehet igaz! Mégis mit képzel magáról? Még az
előadását sem küldte át, hogy a fenébe tolmácsolok így? Nyers anyag alapján, élesben és még csak nem
is fülkéből! Tele a terem. Hűvös van? Hogy a fene essen abba a nyamvadt
berendezésbe, pont most kellett tönkremennie. Hol van már… hol van már…! Na
végre!
Ritkuló ősz hajába
beletúrva egy szürke öltönyös, vékony férfi siet felém. Kezében az aktatáska
majdnem nagyobb, mint ő. Már megint itt a komplett irodája? Amikor rám néz a
kedves, csoki barna szemeivel, mérgem már sehol sincs, elillan egy röpke
pillanat alatt és úgy érzem, kigyúlnak a csillagok. Mi? Csillagok? Stop. Ezek a terem hűvös
neonfényei.
Andrew mellém áll,
éppen egy picivel magasabb csak, mint én. Megcsap az arcszesz illata, tiszta,
áradóan energikus, a morajló, zúgó patakok párás illatára emlékeztet. Érzem az
orromban a kristálytiszta víz páráját, ahogy nekicsapódik a sziklának,
örvényleni kezd, a vízcseppek a magasba röppennek, megcsillan rajtuk a fény,
majd sóhajtva hullanak a mélybe és
kavarogva, zúgva rohannak tovább. A vizekről beszél, örök témánkról, közös
szerelmünkről. A terem elhalkul,
ráfigyel mindenki. Könnyű fordítani,
ismerem minden mozdulatát, barázdákkal szántott arca minden rezdülését.
Érzem, tudom, hol fogja abbahagyni a
mondatot. Rám néz, mosoly van a
szemében. Ígéret. A ránk váró, forró
éjszaka ígérete. Istenem! Ébresztő! Baj van! Szerelmes lettem egy KOSba! Szigorúan tilos! Segítség! Ez nem történhet
meg!
NO PASI, NO PASI, NO PASI, NO KOS PASI…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése