 |
| http://weheartit.com/entry/124124851 |
Végre vége van. És nem
is volt annyira félelmetes, mint hittem. Megizzasztottak alaposan ezzel a
szakszöveggel. Ahelyett, hogy aludtam volna a kényelmes ágyamban, mint minden
normális ember, hajnali háromig bújtam a
netet és szótáraztam. Ki gondolta volna, hogy az összes, gyorsvizekben élő
pikkelyes dögöt fel akarják sorolni. Ez a baj a természettel, mindig előjön egy
újabb istencsapása, aminek a nevével még nem találkozott a szótáríró. Te meg
fordítsd le. Ha időben elküldik a szöveget, otthon utánanézhettem volna…nem pedig itt, pár
órával az előadás előtt…micsoda szervezés…
- Gyere, mosolyogj már,
jó voltál, ügyes voltál, menjünk kajálni, annyi sütit láttam…
Sharon, a barátnőm, aki
egy másik országban él, de néha munkatársam. Igazi NŐ, a szó legpozitívabb értelmében. Az
egyetlen, akinek volt annyi lelkiereje, hogy a temetés után két nappal felvette
a telefont és felhívott és kérdezett és beszéltetett és nem hagyott hallgatni.
Ha akkor nem hív, ki tudja, mit teszek fájdalmamban…És aki éppúgy imádja a
sütiket, mit én. Hullafáradt vagyok, mint akin átment az úthenger. Nagyszerű
befejezése lesz a napnak, ha végre lelépünk ebből a tömegből, csavargunk egyet
a városban, nevetünk a félresikerült fordításainkon, kirakatokat nézünk, talán
cipőket is. Sharon cipőbolond, imádok vele mászkálni, még ha nem is vásárolok
semmit…Naaa, mi a nyavalya, hát miért nem néz a lába elé ez a faltörőkos! Az
ingem…mehetek átöltözni… - Elnézést asszonyom, akkora itt a tömeg … Ennyi? Rám
sem néz, megy tovább.
Igen, a szervezők ügyes
húzása, szervezzük egy helyre a konferenciát meg a natúr termékek bemutatóját
és a természetfotók kiállításával koronázzuk meg a dolgot. Süti mellé némi
virágfotó. A pogi mellé mi illik? A pikkelyesek? Nem, a hüllők. … - Ne is
figyelj oda, csak egy újabb árnyalat a bordón, húzd rá a vállkendődet… Sharon
igazán profi ebben, vállkendő nélkül egy lépést sem tesz. Ideges vagy?
Csavargasd a rojtokat. Zavarba jöttél? Igazíts egyet a ráncokon. Elpirultál?
Takard bele az arcod. És a klasszikus. Ha fázol, tekerd magad köré.
Tolmácsoláskor ezek mindig jó húzások, egy emberi mozdulat, ami oldja a
feszültséget.
Hová tűnt Sharon? Ja, látom, beszélget a szervezőkkel, biztos a
holnapi napot egyeztetik. És ha jól látom, a faltörőkos is ott van. Alacsony,
zömök, éles tekintet, fekete keretes szemüveg. Nem láttam az előbb a szeme
színét, amikor letaposott. Nincs kedvem odamenni és ismerkedni, netán elefántot
játszva hallgatni, inkább jöjjenek a képek. Mindig tanul újat az ember lánya.
Vagy nem.
Nem értem. Mintha már
láttam volna ezeket a fotókat. Biztos tévedek. Ma már mindenkinek elérhetőek a
digitális gépek, bárki megtanulhatja egy tükörreflexes gép használatát, nincs
ebben semmi boszorkányság. Jókor elkapott pillanat, jó téma, némi dicséret a
családtól és már kedvet is kap az ember a kattintgatáshoz. Biztos láttam őket.
Valami katalógusban? Nem hiszem. Vagy az éjjel, miközben szörföztem a neten.
Gyakran a kép alatt találom meg a latin név megfelelő fordítását. Nézzük
tovább, elég volt mára a tücskökből, bogarakból, halakból, madarakból,
emberekből. Pihenni akarok. Kint már megy le a nap, hosszabbak az árnyékok,
látom innen. Becsuknak a boltok, Sharon, gyere már! Gyúlnak ki a fények, ebből
már nem lesz cipőd, Sharon. Nem gáz,
este is lehet sétálni, még jobb is, üresek az utcák, kopognak a lépteink a
macskaköves utcákon, a régi városrész mindig elbűvöl, vonzanak az épületek
formái, a régi ablakok ívei és a kövek. Tele a lakás kőzetekkel és ásványokkal.
Bocsi, sziklákkal. Talán hidakat is látunk és örök szerelmemet, a vizeket.
Mindegy mikor, milyen állapotban, de
érezni akarom a vízparton a víz selymes tapintását, amely lehűti a
kezemet, ha belemártom… Más hajnalban,
és más este, más esőben és télen. Állj! Lefelé a felhőkből, a kiállításra
koncentrálsz, Anne.
Azta… ezek már
természetfotók…Szépek, de szerintem semmi egetverő. Illetve. Várjunk csak! Az a kép. A kékek,
zöldek árnyalataival és a fehér áttetszőségének variációival. Már megint ez az
ismerős érzés. Ezt már láttam valahol. A táj lenne ismerős? Érzéseket generál,
ébred bennem a fantázia, történeteket képzelek az erdős, hegyes-völgyes táj
mögé, éppen zajló eseményeket. Mesél a kép. Ilyen nincs. Hol láttam? Hol
láttam? Megvan… Á, nem. Tévedek. Az nem lehet. Hiszen azt a képet otthon
láttam. És néztem meg többször is, sokszor is, rengetegszer is, és a hatása
alatt álltam, mikor valaki a jövőt kezdte tervezni kettőnknek…
- Tetszik a kép?
Írországban fényképeztem tavaly nyáron… A faltörőkos megszólított. Átható
tekintetű a kék színű szeme a szemüveg mögött, a hangja kicsit öreges, halkan
beszél… Ismerős az arca…Istenem, mit kutyultál össze? Neki otthon kellene
lennie és éppen a jövőt tervezni... Nem tudok megszólalni. Nézi az arcomat és
látom, már neki is dereng valami, de még ő sem biztos a dologban, csak sejti…
Megtörténhet ilyen?
Kiszáradt a szám és remeg a lábam, a karomon hangyák
futkosnak, elgyöngülök, alig tudok megszólalni.
-
Nos, eltűnt a sejtelmes árnyék?...
-
Okoska…
(Folytatás következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése