 |
| http://weheartit.com/entry/127572278/ |
A színek valószínűtlenül
kékek, élesek, mélyek. A téma egyszerű,
egy tájkép. Fényképezted valahol Magyarországon,
vagy bárhol a világon. Minden kezdő
fotós ugyanilyen témát választana. Mert könnyű,
előtted van, minden látszik.
A távolban kéklő hegyek
sejlenek. Hegyvonulatok. Előtte völgy, majd a domboldalon rétek. A hegyek szürkéje átmegy zöldes-kékes
árnyalatba, néhol melegebb sárgás-zöld a fű színe, ahogy a nap süthetett.
Elgondolkodtató, hogyan sikerült ilyen jól ez a képed. Jó pillanatot fogtál ki?
Hiszen bal oldalon felhők szállnak fel a völgyből, ködszerű pamacsok, néhol
áttetszőek, a tisztaság érzését keltve. Jobbra pedig a nap süt, árnyéka látszik
a fákon. A kép előterében erdők. És a szín átmegy a kedvencembe, mélykék
változik türkizkékkel. Lehet ilyen a fák
színe? Fenyőfák, hát persze, fenyőerdő. Érzem az illatát. A gyantáét, amit a fa
törzse áraszt, ha megérintem. A ragacsosét, amitől fekete lesz a tenyerem. És
ennek ellenére imádom ezt az illatot. Nem jutnak eszembe a hangyák, amik
csípnek, elfeledkezem a pókokról, a mókusok is hallgatnak. A fenyőtüskék
selymesek, beborítják a száraz talajt. csöndesek lehetnek itt a lépések. Nincs
zaj, csak nyugalom, csönd. Pihenés.
Meseszerű lett a kép.
Valószerűtlen a sok kékkel. A kék sok árnyalatával. Inkább hűvös, pihentető egy
fáradtan fülledt nyári délutánon.
Mikor fogom én ezt így csinálni? Megtanulható
ez, vagy tehetség kérdése? Eszköz kell hozzá és rutin? Álmodozásra hív.
Mesejeleneteket képzelek magam elé. De nem a klasszikusokat, Hófehérkét és
társait. Inkább a gonosz, virgonc kis koboldokat. Mint a mesefilmben, a
Koboldok varázslatos legendájában.
Álmodozok.
Mondtam, hogy jó fotós
vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése