2014. július 13., vasárnap

Virtuális erőpróba 1. rész



Michael már régóta szeretett volna részt venni egy duatlonon, bringa és futás együtt. És most itt volt az alkalom, meghirdették az MTB maratont egy félmaratonos terepfutással összekötve. Rápillantott az eddigi eredményeire, vígan belefér a szintidőbe. Ez az, kipróbálja magát. Negyvenöt évesen sorakoztak mögötte a lefutott maratonok és a bringával lenyomott hosszútávok, de eddig ilyen kombót még nem vállalt be. Rendszeresen edzett, hogy az erőnléte meglegyen. Hát akkor belevág. Beküldte a nevezését és megosztotta az esti netes bejelentkezéskor a társakkal és barátokkal, hogy mire készül szombaton. Mindenki természetesnek találta, senki sem csodálkozott, Ironman volt a beceneve.  A bringát már péntek este felpakolta az autóra, összekészítette a rucikat és jöhetett az utolsó pihentető alvás. A napi rutin után csak bezuhant az ágyba és már aludt is.

Susannak elege volt már a mindennapi munkahelyi problémákból, amelyek kimenetelére nem tudott hatással lenni. Munka, idegesség, gyerekek, idegesség, második otthoni műszak, idegesség, pénzügyek, idegesség. Elég volt. Ebből a bűvös körből ki kell törni! A félmaraton majd csak novemberben lesz. Arra persze készülni kell, de addig is találni kell valami változatosságot hozót, valami inspirálót, aminek nincs állandósult jellege, mint a futásnak, ahol ugyanaz az útvonal, a zene, az ismerős arcok… Kutatni kezdett a neten és ahogy lenni szokott ilyenkor, ha pontosan megfogalmazza az ember, hogy mire van szüksége, az agya segíteni fog, csak kérni kell és megadatik. Egy ismerőse akkoriban érkezett haza egy rövidebb hegyi túráról, és természetesen feltette a képeket a netre. Nem dicsekvésképpen, inkább motivációnak, hogy lássák, ötven felett is van élet. De még milyen aktív élet! Susan azonnal lájkolta a képeket és gondolkodás nélkül beírta az üzit, hogy a következő túrán már ő is ott szeretne lenni. A virtuális világban pillanatok alatt száguldanak az üzenetek. – A jövő héten szeretettel várunk. – Azta. Ez gyors volt. Égesd fel a hidat magad mögött! Megtörtént. Egyéb jó tanács? Nincs más menekülés, mint előre. Susan csak most kezdte el alaposabban megnézegetni a képeket. Úristen, de hát ezek meredek hegyek! Kicsit parázni kezdett, aztán lenyugtatta magát, hiszen tudják róla, hogy először megy ilyen túrára, biztos nem lesz kletteres. Botot azért venni fog. És másik naci is kell. Péntek délután megtörtént a beszerzés, teljesítménytúrás botot vett a biztonság kedvéért. A neten este bejelentkezett, de nem írta meg senkinek, mi a szombati terve. Félt, hogy lebeszélnék a hegyi túráról. Nem akart ellenvéleményt. Michael bejelentkezését elolvasta. Mosolygott, mint a többiek, hiszen Michael havonta futott valami őrült távot, nem is várt tőle mást. Lájkolta és elment aludni. A gyerekek nyaraltak a barátokkal, nem is sejtették, hogy Susan ismét ki akar lépni a komfortzónájából.

Eljött a reggel.

Michael fél ötkor kelt, gyorsan összedobta a szendvicseket, hátizsák kész, ital, energiaszeletek, pulóver, bringásnaci, futónaci, futócipő, váltás ruha, alkatrészek a bringához, másik gumi sáros úthoz, ááá, minek?  Öt órakor beszállt a volán mögé az Opelbe. A szervezők jelezték, hogy javítások folynak az úton, mindenki induljon el időben. Miután kiért az autópályára, elkezdett szemerkélni az eső. – Ez nem lesz jó, - gondolta - de csak pozitívan. Az eső nem akart elállni, inkább folyamatossá vált. Az aszfalton egyre nagyobbak lettek a tócsák, ahogy a verseny helyszíne felé közeledett. Az eső egyre jobban esett, az eget sűrű, nehéz, szürke esőfelhők borították be. Michael egyre komorabb lett. Ilyen mértékű esőre nem számított, száraz időben is megerőltető egy ilyen kombinációt ilyen terepen szintidőn belül teljesíteni, ő pedig titokban az elsők közé szeretett volna bejutni. Kemény menet lesz. Leparkolt, kicsit még várt az autóban, hátha megszűnik a fentről jövő áldás, majd mindenbe beletörődve, kiszállt az autóból, magához vette a pulóvert a belécsavart bringásnacival és irány az öltöző. Csak ott bent vette észre, hogy a naci nincs meg, kiesett valahol. Nyugodt ember lévén, semmit sem vágott a földhöz. Közben a hangosbemondó már közölte is némi humorral, hogy egy naci keresi a gazdáját. Miután így egymásra találtak, már csak a rajtszámot és a chippet kellett feltűznie, és Michael elindult összerakni a bringát, magához venni a szükséges kaját, felpakolni a szokott helyre a kulacsot, nasit, végül nyeregbe pattant és bemelegített az aszfalton. Nem volt ideges, azt vallotta, hogy minden fejben dől el. Ha akarja, megcsinálja. És ő nagyon akarta. Közeledett a rajt ideje. 
Kilenc óra volt.

Susant a telefon zenélőórája ébresztette. Kipattant az ágyából. Nem értette, hová tűnt a félsz belőle.  Csak kíváncsiságot érzett. Nem tudta, melyik hegységet választotta a társaság aznapi csúcstámadásra, de nem is érdekelte. Térképet sem készített, csak nagyjából nézegette meg a meghódításra váró csúcsokat a közelben. Az időjárás előrejelzést azonban megnézte, sajnos az szemerkélő esőt jelzett délelőttre, de utána ragyogó napsütést.  Úgy legyen! Becsomagolta gyorsan az esőkabátot is. A ruhái egyenesen ráugrottak, az új barna naci tökéletes, a lányától megörökölt sötétkék póló kényelmes, hozzá egy csuklyás futópulóver, talán a hegyek között is jó lesz, gyors smink, fésülködés, hajfonás, szemüvegtörlés. A szendvicseket pillanatok alatt elkészítette, nem is nagyon figyelte, mit tesz bele, a kókuszos csúcs-csoki is mehetett a hátizsákba, két kis üveg vízzel együtt, aztán gyors csere, az egyik legyen inkább magnéziumos, ennyi.  - Talán nem megyünk a világ végére, hogy a teljes hűtőszekrényt kipakoljam! – gondolta. Még két korty erős kávé és a vitamin dopping, de már nem is volt idő tovább variálni, megjöttek a többiek. Rapid bakancshúzás következett és indulás. A levegő párásan csillogott, a felhők között átsejlett a nap. Nagyon ki akart sütni, erőlködött. Biztos jó lesz. Reggel hét óra volt.

- Merre szeretnél menni? – kérdezték a többiek. Susan választhatott, hogy első alkalommal kipróbálhassa a képességeit. Eszébe jutott egy emlékhely, amit az ő városából túrázók hagyományosan meglátogattak az egyik közeli hegységben. Egy fiatal hegymászó emlékére emelték a társai az egyik 1800m magas csúcs közelében, egy hátizsák a kőhalom közepében egy táblával. Susan képeken többször is látta már. Legyen hát ez a célpont első hegyi túrának! Ahogy közeledtek, az autópálya forgalma erősödött. Hűvös volt, de a felhők kezdtek ritkulni. Talán nem lesz délelőtt sem eső. Esőben nem lehet felmenni, túl meredek az ösvény. Az autópályáról letérve a táj lassan megváltozott.  Apró alpesi falvak következtek, színes faborítású erkélyekkel, virágos balkonokkal, muskátlis ablakokkal, apró, hegyes tornyú templomokkal. Majd ismét enyhébb dombok, zöld mezőkkel, virágos legelőkkel borítottak, és egyszer csak ott tornyosultak az igazi magas hegyek. Úgy döntöttek, hogy 1000 m magasságból indulnak el, az egyik vendégház parkolójából és egy lájtosabb négy és fél órás piros jelzésű kapaszkodós túraútvonalat választottak. A parkolóban már sok autó várakozott. Az előző napi esőtől még vizes volt a föld, a vízcseppek csillogtak a leveleken és érezni lehetett a fenyvesek illatát. 
- Igen, ez az, megérkeztem, ezt akartam! – gondolta Susan. Magára kapta a hátizsákot és indulásra készen toporgott. Megállt egy hatalmas térkép előtt, amelyen a teljes hegyvonulat látszott az összes csúccsal és az útvonalakkal.
- Milyen kicsi is a mi túránk, ehhez a nagy térséghez képest, olyan pici körnek néz ki! - morfondírozott. A többiek, tapasztalt túrázók, mosolyogva nézték, amint ujjával végigkövette a hegygerincet és megkereste a kis emlékhelyet, ahová mennek. Kisütött a nap. A felhőktől a gerincet még nem lehetett látni.
- Talán jobb is, - gondolta Susan - nem akarom tudni, hogy mi vár rám.
Kinyitotta és beállította a túrabotját, tett néhány próbalépést, felvette a ritmust és megindult társai nyomában. Hátizsákja a hátán, pulóverje a táskában, mintegy szuggerálva a napnak, hogy süssön bátrabban. A teló, amivel fényképezni fog, az új naci zsebében lapult, elől. A hegyoldal zölden, hívogatóan magaslott előttük, a távolból kolompszót sodort a szél feléjük. 
Kilenc óra volt.

(Folytatás következik)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése