…Nem akarok felébredni, még
egy kicsit nem, had maradjak beburkolózva a biztonságba. Körülvesz a sötétség,
de nem az a fojtogató, leteperő, dermesztően mély feketeség, hanem az
áttetszően derengő, párásan sötétkék, amiben ott van már a hajnal ígérete, a
langyosan meleg, napfényes kora reggelé. A nyitott ablakon keresztül belibben
az orgona illata és egy álmos rigó megkezdi az ébresztő dallamát fütyülni… Ezek
a pillanatok még az enyémek, emlékezek, álmodozok, mesélek…
Nagymama:
- Kislányom, beszélj mán
Öregapáddal, megint felnyírta a fehér orgonafákat. Olyan magasan vannak a
virágok, hogy azt le nem szedi emberfia, pedig micsoda “duflák”…
Nagyapa:
- Nézzed, Lányom, itten van
négy szál pünkösdi rózsa, csak ennyi termett az idén. Vigyed szépen el, osztán
két szál legyen a Tiéd, kettő meg az Öcsédé, de odaadd ám neki!…
- Lányom, hallom, az Öcséd nem
kapta meg a virágot? Miért nem adtad
Neki oda?…
Az ebédlőasztalon a vázában
ott bólogatott a négy szál bordószirmú, telt virágú pünkösdi rózsa. Nem
érzékelték a feszültséget a levegőben, az öreg bácsi csalódottságát, a fiatal
lány visszafojtott dühét, a fiú virágok felé érzett közönyét. Csak ontották
bódító illatukat és lassan béke szállt a felbolydult lelkekre.
Mama:
- Papa, nézzétek már meg, hol
van az a kislány? Mindjárt ebédelünk, jöjjön megenni a kis lepénykéjét, kisült
a sparhelt szélén! Hogy hol van? Már megint vadvirágot szed a hátsó kertben,
mert herbáriumot készít? Te jó ég, a hányadikat az idén? Ki mutatta meg Neki az
Anyukája lepréselt növényeit? Azóta lett ilyen kelekótya! Egy ötös nem volt
neki elég az iskolában? Hogy azóta újabb növények bújtak elő? Le fogja tarolni
az egész virágoskertet! Hogy virághagymát akar préselni? Meg a gyöngyvirág
bogyóját? Papa, csinálj valamit! Miért nem babázik inkább?...
Napjainkban…
Picilány:
- Anyu, mik ezek a lepréselt
izék? Nézd, még fel is van címkézve és micsoda kriksz-kraksz betűkkel írták ki
a neveket, el sem tudom olvasni!
Anyu:
- Drágám, a megsárgult lapok a
Nagymamád gyógynövény herbáriuma, a neveket latinul írta, a frissebb pedig az én gyűjteményem,
amit negyedik osztályosként készítettem és hogy kriksz-kraksz? Miért, te jobban
tudsz írni?
Picilány:
- Nem, de a gyűjtemény
mindenkinek nagyon tetszett és kaptam rá egy ötöst. Ügyesek voltatok, Anyuci!
Sógor:
- Ángyi, itthon vagytok? Nézd,
mit hoztam neked Nőnapra, tudod, mint minden évben! Mimóza, ha kiteszed a hűvös
előszobába, hetekig érezni az illatát…
Apró szerény csokrocska
selyempapírba csomagolva, illatával előrevetíti a virágév kezdetét, az
eljövendő illatfelhők érkeztét, kezdődik a megújulás. Pár ág mindössze, de
rajtuk ott csücsülnek a pici puha sárga gömbök. Örökre felejthetetlen
illatfoszlányok a múltból. Jönnek még új tavaszok, de a mimózaillat nincs többé, az egy másik
világhoz tartozik…
Az írás a Minerva Capitoliuma júniusi számában jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése